447 oldal. Papír kötés, 20x12 cm. Új, olvasatlan állapotban! Első oldalon név beírás.
Garabonciás kiadó, 1989
Személyes átvételi lehetőség: Rákosigeten, Rákoskeresztúron, vagy előzetes banki átutalás után ajánlott levélként postázom.
Spóroljon a postaköltséggel, nézze meg a többi termékemet is!
Erdős Renée Felső-magyarországi, sokgyermekes szegény magyar zsidó családban született. Győri és budapesti iskolaévei után színésznőnek tanult a fővárosban, ám tanulmányait hamarosan megszakítja. Első verseivel A Hét költőjeként indul, s a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be. A kritika várakozásaival ellentétben nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágyának megéneklésével aratott sikert, s vívta ki a századforduló némely korifeusainak haragját. Regényeit ifjú lányok csak titokban olvasták, s a közvélemény nemsokára mint a legerotikusabb magyar írónőt tartotta számon. Költészete Ady Endrére is hatást gyakorolt, akárcsak Bródy Sándorra, akinek évekig a szeretője volt. A családos - és csapodár - Bródyval való szakítás után egy olaszországi kolostorba vonult vissza, ahol katolizált. Ezt követően írásaira a misztikus erotikus atmoszféra volt jellemző. 1913-ban feleségül ment Fülep Lajos művészettörténészhez. Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni alkotómunkásságából. 1944-ig Rákoshegyen lakott. Egykor lakóháza, az Erdős Renée Ház ma kiállítóterem és helytörténeti gyűjteménynek ad otthont. (Wikipedia)
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-08-29 16:24 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Régi, 30-as, évekbeli, hajas bakelíttestű, alvós, szemét, jobbra balra is mozgatja, eredeti ruhában, korához képest jó állapotban, eladó . K...
-
Eladó a képen látható termék ha bármi kérdésed lenne írj bátran. Sok szép játékot árulok gyűjteményből ha időd engedi nézt át a további ter...
-
POSTAKÖLTSÉG 995 FT! A TERMÉK KÍNÁBÓL ÉRKEZIK. SZÁLLÍTÁSI IDŐ max 3-5 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE nem vonh...
-
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ kislány fejkendő EGY FORINTÉRT MEGNYERT RUHÁKAT CSAK SZEMÉLYESEN LEHET ÁTVENNI !!! HETENTE CSAK EGYSZER TUDOK POSTÁZNI...
-
Eladó 5KG Hidraffin CC 8×30 kókusz alapú aktívszén Hidraffin CC 8×30 kókusz alapú aktív-szén ivóvíz, étolaj és egyéb folyadék szűrésére, h...
-
Garantált a nyári szórakozás ezekkel az ajánlatokkal. A kicsik és felnőttek is imádni fogják! Vásárolj Felfújható úszógumi Mermaid (? 102...
-
A képen látható ENYI ISTVÁN (Dr Koperniczky István 1922 - 2006) alkotás ADY: KRISZTUS KERESZT AZ ERDŐN címmel. A festmény 105 x 85 cm ant...
-
Régi sharp számológép / pénztárgép eladó!.. Állapot a képek szerint. Műkszik számól, nem mai darab. Alkatrésznek tán. Made in JAPAN. Kb 3...
-
Robert Alexander: Raszputyin lánya című könyve. Európa Kiadó, 2008. Keménykötés. Újszerű állapotú antikvár könyv. Személyes átvétel Budape...
-
Kanada - óceántól óceánig - JOHANN, A. E. Sorozatcím:: Világjárók 90. Fordítók: Detre Zsuzsa Borító tervezők: Kátai Béla Kiadó: Gondol...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése