"A galamblelkű, de közösségi indíttatású fiatal költőt első verseskötetének megjelenése előtt behívták katonának. Huszonhárom éves fejjel ezt orvtámadásnak érezte. Különösen mivel a teljes menetfelszerelése, amit időnként fel kellett öltenie, súlyosabb volt, mint költőnk a maga elhivatott negyvennyolc kilopondjával. A VÁP-szolgálatok időtartalmát pihenőben kellett töltenie, mert utcai járőrként, mint látványosság, állítólag rontotta volna a honvédség hitelét. És minderről nem tudott verset írni. Ismerősei közül többen, mikor megtudták, hogy novellákat ír, amelyeknek olyan fiúk a hősei, akik voltak, lesznek vagy éppen most katonák, elcsodálkoztak, és sejteni engedték, hogy véleményük szerint költőnk valami gyanús dologba keveredett, mivel ilyesmiről csak idealizálva lehet írni. Mondanom sem kell, magyarázkodás lett volna elmesénie, hogy vizsgálódásainak tárgya: hogyan -működik- a valóság egy olyan közegben, amelynek megismerésére nem önként vállalkozott. Annak, ellenére, hogy nehezebb vacsorák utáni lidérces álmaiban sorkatonai szolgálatot teljesít, tény, hogy ez az élménysor jelentette prózaírói pályafutásának kezdetét" - vallja elbeszélései keletkezéséről Béres Attila. Ajándéknyár című kötetének darabjai őszinték, hitelesen ábrázolják a mai kiskatonák életét.
Szerző
Béres Attila
Kozmosz Könyvek (Budapest) , 1977
Ragasztott papírkötés , 179 oldal
Nyelv:
Magyar
Méret:
19 cm x 11 cm
ISBN:
963-211-215-6
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2017-06-16 05:18 .
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Beliebte Posts
-
Régi, 30-as, évekbeli, hajas bakelíttestű, alvós, szemét, jobbra balra is mozgatja, eredeti ruhában, korához képest jó állapotban, eladó . K...
-
Eladó a képen látható termék ha bármi kérdésed lenne írj bátran. Sok szép játékot árulok gyűjteményből ha időd engedi nézt át a további ter...
-
POSTAKÖLTSÉG 995 FT! A TERMÉK KÍNÁBÓL ÉRKEZIK. SZÁLLÍTÁSI IDŐ max 3-5 HÉT!! MINDEN KÜLÖN CSOMAGBAN ÉRKEZIK, ÍGY A POSTA ÖSSZE nem vonh...
-
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ kislány fejkendő EGY FORINTÉRT MEGNYERT RUHÁKAT CSAK SZEMÉLYESEN LEHET ÁTVENNI !!! HETENTE CSAK EGYSZER TUDOK POSTÁZNI...
-
Eladó 5KG Hidraffin CC 8×30 kókusz alapú aktívszén Hidraffin CC 8×30 kókusz alapú aktív-szén ivóvíz, étolaj és egyéb folyadék szűrésére, h...
-
Garantált a nyári szórakozás ezekkel az ajánlatokkal. A kicsik és felnőttek is imádni fogják! Vásárolj Felfújható úszógumi Mermaid (? 102...
-
A képen látható ENYI ISTVÁN (Dr Koperniczky István 1922 - 2006) alkotás ADY: KRISZTUS KERESZT AZ ERDŐN címmel. A festmény 105 x 85 cm ant...
-
Régi sharp számológép / pénztárgép eladó!.. Állapot a képek szerint. Műkszik számól, nem mai darab. Alkatrésznek tán. Made in JAPAN. Kb 3...
-
Robert Alexander: Raszputyin lánya című könyve. Európa Kiadó, 2008. Keménykötés. Újszerű állapotú antikvár könyv. Személyes átvétel Budape...
-
Kanada - óceántól óceánig - JOHANN, A. E. Sorozatcím:: Világjárók 90. Fordítók: Detre Zsuzsa Borító tervezők: Kátai Béla Kiadó: Gondol...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése